A debreceni szívsebészet több mint 6 évtizedes múltra tekint vissza. Az első zárt szívműtétet Schnitzler József főorvos a klinika elődintézményének akkori igazgatója és Eisert Árpád nyíregyházi sebészfőorvos végezték. Példaértékű szakmai együttműködésük eredményeként indult el a szívsebészet Debrecenben. Az első szívmotor alkalmazásával végzett úgynevezett nyitott szívműtétre 5 évvel később 1968-ban került sor, melyet dr. Kovács Gábor szegedi vendégprofesszor végzett Schnitzler professzorral. 1983-ban Schnitzler professzor nyugdíjba vonulását követően Dr. Péterffy Árpád, a stockholmi Karolinska Kórház szív és mellkassebész docense vette át a II. sz. Sebészeti Klinika irányítását. Külföldön szerzett tudása, szakmai és munkaszervezési tapasztalatainak köszönhetően hatalmas léptekkel fejlődött a debreceni szívsebészet. Ennek eredményeként a klinika a magyar szívsebészet egyik zászlóshajójává vált. Jelenleg a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának Kardiológiai és Szívsebészeti Klinikája a Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyékben, valamint Heves- és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyék keleti részén élő több mint 2 millió lakos felnőtt szívsebészeti ellátásáért felelős. Ez az ország lakosságának több mint egyötöde, így a debreceni szívsebészet látja el a legnagyobb régiót a szívsebészeti központok közül. A betegek műtét előtti kivizsgálását az említett vármegyék invazív kardiológiai központjai végzik. Intézetünk tevékenysége a szívátültetés és a műszív beültetés kivételével felöleli a felnőtt szívsebészet teljes spektrumát.
A szívsebészet ápolási osztályán 37 ágyon 2-4 ágyas vizesblokkal ellátott kórtermekben, míg a korszerűen felszerelt intenzív osztályon 12 ágyon kerülnek ellátásra a betegek. A három szívműtőben évente mintegy 900-1000 nyitott szívműtét és 400-450 egyéb beavatkozás történik a klinikán. A nyitott szívműtétek száma az elmúlt években a legmagasabbak között volt a magyarországi szívsebészeti centrumok között. Az ellátási kötelezettségen kívül az ország határain túlról is érkeznek betegek klinikánkra, szívműtétük elvégeztetése céljából.
A fekvőbeteg ellátás mellett szívsebészeti, és gyógytorna szakrendeléseken folyik a műtéten átesett betegek gondozása.
Az elmúlt években a debreceni szívsebészeten számos új eljárás került bevezetésre. Említést érdemelnek a kóros mitrális és aorta szívbillentyűk megtartását lehetővé tevő plasztikai megoldások számának és típusainak bővítése. Így például az aortagyök tágulata által okozott aorta billentyű elégtelenség esetén a beteg saját aorta billentyűjének megtartása annak egy érprotézisbe történő beültetésével (aorta billentyű reimplantáció). Az aorta disszekció kezelésében több új eljárást elsőként alkalmaztunk Magyarországon. Hazánkban ültetünk be legnagyobb számban varrat nélkül implantálható aorta műbillentyűket. 2013-ban a kardiológus kollégákkal szorosan együttműködve megtörténtek az első sikeres katéteres eljárással végzett aorta műbillentyű beültetések, melyek száma mára már meghaladja az évi 200-at. A szívműtét után kialakuló gyógyszeres kezeléssel nem uralható keringési elégtelenség, valamint a heveny szívizomgyulladás okozta keringési elégtelenség kezelésére bevezetésre került egy speciális mechanikus keringéstámogató eszköz segítségével végzett extracorporális membrán-oxigenizációs terápia (ECMO) alkalmazása.
2025-ben újraindultak a kisebb mellkasi metszésből végzett aorta műbillentyű beültetések, majd bevezetésre kerültek a jobb hónalj alatti feltárásból történő aorta és mitrális billentyűműtétek, melyeket rövidesen követnek a kevésbé invazív behatolásból, szívmotor alkalmazása nélkül, járó szíven végzett koszorúér áthidaló műtétek. Ezen ún. minimál invazív beavatkozások számos előnnyel rendelkeznek a hagyományosan a szegycsont hosszirányban történő átvágásával végzett műtéti behatolásokhoz képest. A kisebb metszés kevésbe károsítja a szöveteket, ezáltal csökken a vérveszteség és a műtét utáni fájdalom. Rövidebb a kórházi ápolás ideje, gyorsabb a betegek felépülése és visszatérésük a megszokott életvitelükhöz, fizikai aktivitásukhoz. Végül, de nem utolsó sorban a kisebb heg kedvezőbb esztétikai eredményt biztosít.
A szívműtétre kerülő betegek átlagéletkora évről-évre nő, a súlyos társbetegségek egyre gyakoribbak. A halálozás azonban lényegében változatlan maradt, sőt az utóbbi évben csökkent. Ez többek között annak köszönhető, hogy a műtétek során fokozott figyelmet fordítunk a szívizom védelmére és az agy működésének folyamatos ellenőrzésére. Ezek érdekében olyan új eljárásokat vezettünk be, mint a véres kardioplégia alkalmazása a szívizom műtét alatti védelmének javítására, a szívüregek megnyitásakor a műtéti terület széndioxiddal való elárasztása a légembóliák megelőzésére, vagy az agyszövet oxigén ellátásának folyamatos mérése infravörös sugarak segítségével, továbbá az agy vérellátásának folyamatos monitorizálása bizonyos műtéti típusok esetén.
A már korábban is színvonalas szívműtéteket követő rehabilitációs tevékenység az elmúlt években kiteljesedett. A klinika járóbeteg-rehabilitációs programja ma már országosan ismert.
Klinikánk nagy hangsúlyt fektet arra, hogy betegeink a legkorszerűbb ellátásban részesüljenek. Ezért az orvosok és szakdolgozók rendszeres résztvevői és előadói a hazai és külföldi tudományos kongresszusoknak, elméleti és gyakorlati továbbképző tanfolyamoknak. Mindemellett szoros klinikai és kutatási együttműködést folytatunk egyetemünk számos klinikájával és több külföldi intézettel, továbbá részt veszünk több nemzetközi vizsgálatban is.