A Debreceni Egyetem színes programokkal, számtalan lehetőséggel várja azokat, akik szívesen vesznek részt kiállításokon, hangversenyeken, kulturális rendezvényeken.
Az intézmény történeti emlékeit két múzeum is őrzi. A Böszörményi úti campuson található agrármúzeumban „A debreceni agrár-felsőoktatás hagyományai” címmel állandó intézménytörténeti kiállítás keretében mutatják be az egyetemi élettel, a hallgatók mindennapjaival kapcsolatos tárgyakat, fényképeket. Külön szerepet kap a „Tudós tanáraink arcképcsarnoka”, mely kiállítással olyan akadémikusok és professzorok előtt tiszteleg az intézmény, akik gazdag szellemi hagyatékukkal iskolát teremtettek. Ez az állandó kiállítás szervesen kötődik a múlt évben átadott "Alföldi parasztgazdálkodás a 18-19. században" című, a Déri Múzeum együttműködésével készült válogatás témaköréhez. A 2010-ben felújított Kenézy-villa egyetem- és orvostörténeti gyűjtőhelyként is várja látogatóit. A falakról legendás egyetemi tanárok portréi néznek ránk, a konferenciateremben az egyetemalapítás és a kezdeti évtizedek fontos dokumentumai találhatók. Az emeleten egy berendezett, régi időket idéző dolgozószoba található debreceni professzorok berendezési tárgyaival. A szemközti szobában a debreceni gyógyszergyártás történetét követhetjük végig, a Rex gyógyszergyártól a XXI. századi gyógyszeriparig. Az alagsorban tekinthető meg az orvostörténeti gyűjteményből álló kiállítás. A tér nagyobbik részét három XX. század elejéről származó komplett rendelő foglalja el, míg a tárlókban a különböző orvosi szakmák eszközei láthatók.

Minden évben számos időszaki képzőművészeti kiállítás várja az érdeklődőket az egyetem több campusán, így a Főépületben, az Agrártudományi Központban, a Klinikai Központ Elméleti Galériájában, vagy az Élettudományi Épület földszintjén található galériában. A kiállításokon helyi és országos ismertségű művészek, illetve fiatal tehetségek alkotásai is megtalálhatók. Népszerűek az irodalmi estek és a könyvbemutatók is a diákok és oktatók körében egyaránt.
A Debreceni Egyetem színes zenei kínálatával gazdagítja a város kulturális életét. A Zeneművészeti Kar Művészeti Menedzsment Irodája a szakmai versenyek szervezése mellett több mint két évtizede alapítja és koordinálja azokat a hangversenysorozatokat, amelyek különböző korosztályok számára kínálnak igényes kikapcsolódást és zenei élményt.
A Hang-Játék-Zene élménykoncertek, a Zene Matiné, az Universitas–Debrecen, a Konzervatóriumi Esték, a Steinway zongoraestek, valamint a Zenés Esték a Nagyerdőn sorozatok a kar oktatóinak és hallgatóinak együttesei mellett hazai és külföldi meghívott művészek közreműködésével várják a közönséget.
Az elmúlt évtizedek során az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiáján a világ több mint ötven országából érkeztek résztvevők. Az akadémia keretében működő Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar méltón képviseli alapítója, Vásáry Tamás szakmai és szellemi örökségét. A zenekar hangversenyei Magyarországon és külföldön egyaránt nagyon sikeresek.
A magyar zeneoktatás erős gyökerei, a gazdag kulturális kínálat és a zeneművészet időtlen értékei így ismertetik meg a fenntartó Debreceni Egyetem nevét a világ számos pontján, erősítve az intézmény nemzetközi kulturális jelenlétét és szakmai elismertségét.
Büszkeségünk a Lovarda Hallgatói Kulturális és Konferenciaközpont, mely Kelet-Közép-Európa legnagyobb diákcentruma. A Lovardában konferenciák, tudományos tanácskozások, színházi előadások, filmvetítések, ipari és képzőművészeti bemutatók, könnyű- és komolyzenei programok várják az egyetem polgárait és Debrecen lakóit egyaránt. A Debreceni HALL szintén kiemelt rendezvényhelyszín, ahol nagyszabású koncertek, egyetemi és városi rendezvények, kulturális programok és szórakoztató események várják a hallgatókat és az érdeklődőket. A Kazánház Egyetemi Klub és a Klinika Egyetemi Klub filmvetítésekkel, szakestekkel, táncestekkel, koncertekkel és közönségtalálkozókkal várják a fiatalokat. Immáron 50 éve működik a Világjáró Klub, mely a Debreceni Egyetem Közművelődési Titkársága szervezésében helyi és országos előadók részvételével – vetítéssel egybekötött úti beszámolókkal – nyújt rendszeres programot a kultúra és földrajz iránt érdeklődő közönség számára.