Az országgyűlés a 2003. évi XCIII törvénnyel november 3-át – azt a napot, amelyen 1825-ben Széchenyi István birtokainak 1 évi jövedelmét Magyar Tudós Társaság alapításának céljára felajánlotta, és ezzel lehetővé tette a Magyar Tudományos Akadémia megalapítását – a Magyar Tudomány Ünnepévé nyilvánította.
A Magyar Tudományos Akadémia 2017 novemberében 14. alkalommal rendezi meg a hazai tudományos élet kitüntetett eseményét, a „Magyar Tudomány Ünnepe 2017” című országos és határon túli programsorozatot, amelynek idei mottója az „Emberközpontú tudomány”.
A rendezvénysorozat célja, hogy rámutasson a tudomány rendkívül gyors fejlődésére, valamint a tudomány és a társadalom együttműködésének szükségességére az életminőség kedvező irányú befolyásolása érdekében.
A kiemelt programok, rendezvények vezető témái
- az orvosi diagnosztika új lehetőségei
- precíziós nemesítéssel a tudományosan megalapozott biogazdálkodásért
- ember és gép közötti kommunikáció
- demencia, öregedés
- ember és tudomány viszonyának változása és jövője
- kiberbiztonság
- okosváros-fejlesztések
- genomika a XXI. században
- a nők szerepe a tudományban
A „Tudomány és Parlament” című rendezvényen – a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj 20 éves jubileuma alkalmából – a három nagy tudományterület volt Bolyai-ösztöndíjas akadémikusai ismertetik kutatói életpályájukat.
A 2017. évi Magyar Tudomány Ünnepe kapcsolódik az Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából meghirdetett Arany János-emlékévhez, melynek akadémiai programjai többek között Arany János életének akadémiai vonatkozásait ismertetik az érdeklődő diákok számára.
A Debreceni Egyetem idén is számos rendezvénnyel csatlakozik az országos programsorozathoz. A rendezvények sorát hagyományosan a doktor- és díszdoktoravató ünnepség zárja november 25-én. A programok – folyamatosan bővülő – listája és az egyes rendezvények részletes adatlapja alább érhető el:
2017. november 7.
- Hungarian National Workshop on Open Science
- Békésen vagy perelve? – Terítéken a munkaviszony megszüntetése és annak jogkövetkezményei
- Az „Életminőség fejlesztése Kelet-Magyarországon: Táplálkozás-, teljesítménybiológiai és biotechnológiai experimentális kutatások és eszközfejlesztések a humán megbetegedések megelőzésére és kezelésére
2017. november 8.
2017. november 10.
2017. november 15.
2017. november 16.
2017. november. 20.
2017. november 23.
2017. november 24.
- Applications of Diophantine approximations algorithms in cryptanalysis of RSA
- Ember és társadalom
- Etika a tudományban – tudomány az etikában
2017. november 25.
2017. november 30.