Dr. Horn Péter, a Kaposvári Egyetem rektorának díszdoktori avatása a Debreceni Egyetemen 2002. november 30.
Horn Péter Budapesten született. A Gödöllő Agrártudományi Egyetemen szerzett diplomát. 1981-től a Mezőgazdasági tudományok doktora, 1985-től az MTA levelező, 1993-tól az MTA rendes tagja. 2000-ben a Kaposvári Egyetem rektorává választotta.
Tudományos munkásságának fő területe az állattenyésztés, állatgenetika és állatnemesítés. Kiemelkedő tudományos eredményeket ért el a baromfi, a sertés és a díszhaltenyésztés területén. Nevéhez fűződik többek között a nagyhatású gének öröklődésének és hatásának tisztázása több háziállat fajban, a genotípus és környezeti kölcsönhatások elemzése az állattenyésztésben, valamint a digitális képalkotó rendszerek alkalmazási lehetőségének kidolgozása a hústermelés céljából tartott állatfajokban.
Az elmúlt 20 évben számos hazai és külföldi szakmai testületben töltött be elnöki és társelnöki megbízatásokat. Számos akadémiai tisztséget is betöltött és munkájának eredményességét bizonyítja, hogy 2002-ben az MTA Agrártudományok Osztályának osztályelnökévé választották. Több alkalommal részesült szakmai kitüntetésben, melyek közül kiemelkedik a Welmann Oszkár Emlékérem, az Eötvös és a Széchenyi díj. A Hallei Martin Luther Egyetem honoris causa doctora.
A Debreceni Egyetem Mezőgazdaságtudományi Karával több évtizede áll szoros oktatási és kutatási kapcsolatban.