Dr. Oláh György (USA) - TTK, 2003. június 21.

Dr. Oláh György, Nobel-díjas kémikus díszdoktori avatása a Debreceni Egyetemen 2003. június 21.

 

Oláh György, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja, a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett vegyészmérnöki diplomát. Tudományos munkáját az egyetem Szerves Kémiai Tanszékén, Zemplén Géza akadémikus intézetében, a debreceni kémia meghatározó egyénisége, Bognár Rezső professzor mellett folytatta. 1949-ben Ph.D. fokozatot szerzett, 1954-ben pedig az MTA Központi Kémiai Kutatóintézetének igazgatóhelyettesévé nevezték ki. A fluorkémiai kutatásait 1956 után először Kanadában, majd pedig az Egyesült Államokban folytatta. 1997 óta dolgozik jelenlegi munkahelyén a Dél-Kaliforniai Egyetem Loker Szénhidrogén Kutató Intézetben, melynek 1991 óta igazgatója is. Tudományos munkássága szerteágazó; 1000-nél több tudományos közleménye, 100 szabadalma és több, ma már klasszikusnak is számító könyve jelent meg. A szerves kémiai átalakulásokban alapvető fontosságú karbokationok tanulmányozása területén elért eredményeit 1994-ben a Svéd Királyi Tudományos Akadémia a kémiai Nobel-díj odaítélésével ismerte el. Munkássága eredményeként váltak a karbokationok előállításában kulcsszerepet játszó szupersavak a szerves kémia mindennapi reagenseivé, melyek nemcsak felhasználhatók fontos szerves vegyületek szintézisénél, hanem lehetővé tették a kémiai iparban alapvető eljárások kidolgozását is.

Legutóbb frissítve: 2021. 08. 18. 13:24