Egészségpolitika, tervezés és finanszírozás
- A mesterképzésbe történő belépésnél előzményként elfogadott szakok:
- 4.1. Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: a társadalomtudomány képzési területről a társadalmi tanulmányok, a szociológia, az orvos- és egészségtudomány képzési területről az egészségügyi gondozás és prevenció, az ápolás és betegellátás, az egészségügyi szervező, a gazdaságtudományok képzési területről az alkalmazott közgazdaságtan, a gazdálkodási és menedzsment alapképzési szakok, továbbá a közszolgálati alapképzési szak.
- 4.2. A 9.4. pontban meghatározott kreditek teljesítésével vehetők figyelembe továbbá: azok az alapképzési és mesterképzési szakok, illetve a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény kreditátviteli bizottsága elfogad.
- A mesterképzésbe való felvétel feltételei:
- 9.4. A 4.2. pontban megadott oklevéllel rendelkezők esetén a mesterképzési képzési ciklusba való belépés minimális feltételei
A mesterképzésbe való belépéshez szükséges minimális kreditek száma 30 kredit a közgazdasági ismeretek, a társadalompolitika, a statisztika, a politikatudomány, a szociológia, a pszichológia, a kommunikáció, a számítástechnika, az epidemiológia, a népegészségügyi medicina, az egészségügyi informatika, az egészségügyi igazgatás területeiről.
- 9.4. A 4.2. pontban megadott oklevéllel rendelkezők esetén a mesterképzési képzési ciklusba való belépés minimális feltételei
Egészségügyi bioinformatika
- A mesterképzésbe történő belépésnél előzményként elfogadott szakok:
- Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: -a biológia, a biotechnológia alapképzési szakok, a biomérnöki alapképzési szak, az orvos- és egészségtudomány képzési terület alapképzési szakjai, az általános orvos, a fogorvos, az állatorvos, a gyógyszerész osztatlan képzések, az osztatlan tanári biológia tanár szak.
Meghatározott kreditek teljesítésével (lásd A mesterképzési képzési ciklusba való belépés minimális feltételei) vehetők figyelembe továbbá - a kémia alapképzési szak, a vegyészmérnöki, a környezetmérnöki alapképzési szakok, a természetvédelmi mérnöki, az élelmiszermérnöki, a mezőgazdasági mérnök alapképzési szakok, az agrármérnöki osztatlan képzés, a programtervező informatikus, a mérnökinformatikus alapképzési szakok. Meghatározott kreditek teljesítésével vehetők figyelembe továbbá azok az alapképzési és mesterképzési szakok, illetve a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény kreditátviteli bizottsága elfogad.
- Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: -a biológia, a biotechnológia alapképzési szakok, a biomérnöki alapképzési szak, az orvos- és egészségtudomány képzési terület alapképzési szakjai, az általános orvos, a fogorvos, az állatorvos, a gyógyszerész osztatlan képzések, az osztatlan tanári biológia tanár szak.
- A mesterképzésbe való felvétel feltételei:
- A mesterképzési képzési ciklusba való belépés minimális feltételei: A teljes kreditérték beszámítású alapképzéstől eltérő képzésből a mesterképzésbe való belépéshez szükséges minimális kreditek száma tudományterületenként/áganként, diszciplínánként: - matematika és/vagy informatika területéről legalább 6 kredit, egészségtudomány és/vagy biológia területéről legalább 10 kredit.
A hiányzó krediteket a mesterfokozat megszerzésére irányuló képzéssel párhuzamosan, a felvételtől számított két féléven belül, a felsőoktatási intézmény tanulmányi és vizsgaszabályzatában meghatározottak szerint meg kell szerezni. A két féléven belül teljesítendő kiegészítő kreditek megszerzésére szabadon választható tárgyakat indít a kar.
- A mesterképzési képzési ciklusba való belépés minimális feltételei: A teljes kreditérték beszámítású alapképzéstől eltérő képzésből a mesterképzésbe való belépéshez szükséges minimális kreditek száma tudományterületenként/áganként, diszciplínánként: - matematika és/vagy informatika területéről legalább 6 kredit, egészségtudomány és/vagy biológia területéről legalább 10 kredit.
Egészségügyi szociális munka
- A mesterképzésbe történő belépésnél előzményként elfogadott szakok:
- 4.1. Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: a szociális munka és szociálpedagógia alapképzési szak.
- 4.2. A 9.4. pontban meghatározott kreditek teljesítésével elsősorban számításba vehető: az orvos- és egészségtudomány képzési területről az ápolás és betegellátás, az egészségügyi gondozás és prevenció, az egészségügyi szervező, sporttudomány képzési területről sport- és rekreációszervezés, a rekreációszervezés és egészségfejlesztés, a társadalomtudomány képzési területről a társadalmi tanulmányok, a szociológia, a bölcsészettudomány képzési területről a pszichológia, a pedagógia, az andragógia, a közösségszervező, továbbá a hitéleti képzési területről a felekezeti szociális munkás és diakónia alapképzési szak.
- 4.3. A 9.4. pontban meghatározott kreditek teljesítésével vehetők figyelembe továbbá: azok az alapképzési és mesterképzési szakok, illetve a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény kreditátviteli bizottsága elfogad.
- A mesterképzésbe való felvétel feltételei:
- 9.4. A 4.2. és 4.3. pontban megadott oklevéllel rendelkezők esetén a mesterképzési képzési ciklusba való belépés minimális feltételei
- A mesterképzésbe való felvétel feltétele, hogy az alapképzési tanulmányok alapján:
- a) az ápolás és betegellátás, az egészségügyi gondozás és prevenció, az egészségügyi szervező alapképzési szakon oklevéllel rendelkező a szociális munka és a szociálpolitika alapismereteiből legalább 45 kredittel;
- b) a szociológia, a társadalmi tanulmányok, a pszichológia, a pedagógia, az andragógia, a közösségi szervező, a felekezeti szociális munkás és diakónia alapképzési szakon oklevéllel rendelkező a szociális munka és az egészségügy alapismereteiből (amelyből a szociális munka legalább 25 kredit, az egészségügy témakör legalább 20 kredit) legalább 50 kredittel;
- c) a pedagógusképzés képzési területen, a sporttudomány képzési területen alapképzési szakon oklevéllel rendelkező a szociális munka és a szociálpolitika alapismeretekből legalább 40 kredittel, valamint az egészségügy alapismeretekből 20 kredittel
- rendelkezzen.
- A mesterképzésbe való felvétel feltétele, hogy a hallgató az a) pontban meghatározott alapképzési szakon folytatott tanulmányaiból legalább 25 kredittel, a b) pontban meghatározott alapképzési szakon folytatott tanulmányaiból legalább 30 kredittel, a c) pontban meghatározott alapképzési szakon folytatott tanulmányaiból legalább 30 kredittel rendelkezzen. A hiányzó krediteket a felsőoktatási intézmény tanulmányi és vizsgaszabályzatában meghatározottak szerint meg kell szerezni.
Infekciókontroll
- A mesterképzésbe történő belépésnél előzményként elfogadott szakok:
- Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: -Orvos- és egészségtudományi képzési területen szerzett alapszakos oklevél. - általános orvos, fogorvos, gyógyszerész osztatlan szakon szerzett oklevél. Meghatározott kreditek teljesítésével vehetők figyelembe, továbbá azok az alapképzési és mesterképzési szakok, illetve a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény kreditátviteli bizottsága elfogad.
- A mesterképzésbe való felvétel feltételei:
- A mesterképzésbe való felvétel feltétele, hogy a hallgató a korábbi tanulmánya alapján a felsorolt ismeretkörökből legalább 8 kredittel rendelkezzen az alábbiak szerint:
a) infekciókontroll ismeretkörből legalább 8 kredit; vagy
b) járványtani ismeretkörből legalább 8 kredit.
- A mesterképzésbe való felvétel feltétele, hogy a hallgató a korábbi tanulmánya alapján a felsorolt ismeretkörökből legalább 8 kredittel rendelkezzen az alábbiak szerint:
Kiterjesztett hatáskörű ápoló
- A mesterképzésbe történő belépésnél előzményként elfogadott szakok:
- 4.1. Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: az ápolás és betegellátás alapképzési szak ápoló szakiránya, valamint a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti ápoló szak.
- 4.2. A 9.4. pontban meghatározott kreditek teljesítésével vehető figyelembe továbbá: meghatározott kreditek teljesítésével vehető figyelembe, kizárólag a sürgősségi szakápoló specializáció választása esetén, az ápolás és betegellátás alapképzési szak mentőtiszt szakiránya, valamint a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti mentőtiszt szak.
- A mesterképzésbe való felvétel feltételei:
- 9.4. A 4.2. pontban megadott oklevéllel rendelkezők esetén a mesterképzési képzési ciklusba való belépés minimális feltételei
- A mesterképzésbe való belépéshez szükséges minimális kreditek száma 20 kredit korszerű ápolástudományi ismeretekből, amelyet a felsőoktatási intézmény tanulmányi és vizsgaszabályzatában meghatározottak szerint kell megszereznie.
Komplex rehabilitáció
- A mesterképzésbe történő belépésnél előzményként elfogadott szakok:
- 4.1. Teljes kreditérték beszámításával vehetők figyelembe: az ápolás és betegellátás alapképzési szak ápoló és gyógytornász-fizioterapeuta szakirányai, az egészségügyi gondozás és prevenció alapképzési szak népegészségügyi ellenőr/szakember és védőnő szakirányai.
- 4.2. A 9.4. pontban meghatározott kreditek teljesítésével elsősorban számításba vehető: az orvos- és egészségtudomány képzési területről az egészségügyi szervező, az egészségügyi gondozás és prevenció dentálhigiénikus szakiránya, a pedagógusképzés képzési területről a gyógypedagógia, a konduktor, a sporttudomány képzési területről a sport- és rekreációszervezés, a rekreációszervezés és egészségfejlesztés, a társadalomtudomány képzési területről a szociális munka, a szociálpedagógia és a bölcsészettudomány képzési területről pszichológia alapképzési szak.
- 4.3. A 9.4. pontban meghatározott kreditek teljesítésével vehetők figyelembe továbbá: azok az alapképzési és mesterképzési szakok, illetve a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény kreditátviteli bizottsága elfogad.
- A mesterképzésbe való felvétel feltételei:
- 9.4. A 4.2. és 4.3. pontban megadott oklevéllel rendelkezők esetén a mesterképzési képzési ciklusba való belépés minimális feltételei
A mesterképzésbe való belépéshez szükséges minimális kreditek száma 25 kredit fiziológia, pszichológia, kineziológia, pedagógia területeiről.
A mesterképzésbe való felvétel feltétele, hogy a hallgató az alapképzési tanulmányai alapján legalább 10 kredittel rendelkezzen. A hiányzó krediteket a felsőoktatási intézmény tanulmányi és vizsgaszabályzatában meghatározottak szerint meg kell szerezni.
- 9.4. A 4.2. és 4.3. pontban megadott oklevéllel rendelkezők esetén a mesterképzési képzési ciklusba való belépés minimális feltételei
Népegészségügyi
- A mesterképzésbe történő belépésnél előzményként elfogadott szakok:
- 4.1. Teljes kreditérték beszámításával vehetők figyelembe: az egészségügyi gondozás és prevenció alapképzési szak, a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti főiskolai szintű közegészségügyi járványügyi felügyelő,
4.2. A 9.4. pontban meghatározott kreditek teljesítésével vehetők figyelembe továbbá: azok az alapképzési és mesterképzési szakok, illetve a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény kreditátviteli bizottsága elfogad.
- 4.1. Teljes kreditérték beszámításával vehetők figyelembe: az egészségügyi gondozás és prevenció alapképzési szak, a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti főiskolai szintű közegészségügyi járványügyi felügyelő,
- A mesterképzésbe való felvétel feltételei:
- 9.4. A 4.2. pontban megadott oklevéllel rendelkezők esetén a mesterképzési képzési ciklusba való belépés minimális feltételei:
A mesterképzésbe való belépéshez az alapképzési tanulmányok alapján 30 kredit szükséges az alábbi területekről: biostatisztika és az epidemiológia alapjai, népegészségügyi medicina, környezet-egészségügyi, munka-, foglalkozás- és táplálkozás-egészségügyi alapismeretek, egészségfejlesztési alapismeretek, számítástechnika és egészségügyi informatika, egészségügyi államigazgatás.
A népegészségügyi felügyelő specializáció választásának feltétele a népegészségügyi ellenőr/szakember alapképzési szakon szerzett szakképzettség vagy a korábbi közegészségügyi-járványügyi felügyelő szakképzettség.
- 9.4. A 4.2. pontban megadott oklevéllel rendelkezők esetén a mesterképzési képzési ciklusba való belépés minimális feltételei:
Szakvédőnő
- A mesterképzésbe történő belépésnél előzményként elfogadott szakok:
- 4.1. Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: az egészségügyi gondozás és prevenció alapképzési szak védőnő szakiránya,
- 4.2. A 9.4. pontban meghatározott kreditek teljesítésével elsősorban számításba vehető a kórházi szakvédőnő specializáció esetén az ápolás- és betegellátás alapképzési szak szülésznő szakiránya.
- 4.3. A 9.4. pontban meghatározott kreditek teljesítésével vehetők figyelembe továbbá azok az alapképzési és mesterképzési szakok, illetve a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény kreditátviteli bizottsága elfogad.
- A mesterképzésbe való felvétel feltételei:
- 9.4. A 4.2. és 4.3. pont tekintetében a mesterképzési képzési ciklusba való belépés minimális feltételei: A mesterképzésbe való belépéshez szükséges minimális kreditek száma 30 kredit az alábbi területekről:
- alapozó ismeretek: biológia, kémia, ökológia, pszichológia, szociológia,kommunikáció, bioetika, jogi alapismeretek, népegészségtan, elsősegélynyújtás,informatika,
- szakmai ismeretek: anatómia, biokémia, sejtbiológia, genetika, élettan, gyógyszertan, mikrobiológia, egészségpszichológia, ápolástan, egészségszociológia, pedagógia, egészségfejlesztés, klinikai propedeutika, egészségügyi informatika, egészségügyi menedzsment, szakápolástan, klinikai ismeretek, egészségfejlesztés gyakorlata, védőnői módszertan, táplálkozástan, speciális gondozási ismeretek, szakmai vezetési és irányítási ismeretek, latin nyelv. A mesterképzésbe való felvétel feltétele, hogy a hallgató a felsorolt ismeretkörökben legalább 20 kredittel rendelkezzen. A hiányzó krediteket a felsőoktatási intézmény tanulmányi és vizsgaszabályzatában meghatározottak szerint kell megszerezni.
- 9.4. A 4.2. és 4.3. pont tekintetében a mesterképzési képzési ciklusba való belépés minimális feltételei: A mesterképzésbe való belépéshez szükséges minimális kreditek száma 30 kredit az alábbi területekről:
Szociális munka és szociális gazdaság
- A mesterképzésbe történő belépésnél előzményként elfogadott szakok:
- 4.1. Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: a szociális munka és a szociálpedagógia alapképzési szak.
- 4.2. A bemenethez a 11. pontban meghatározott kreditek teljesítésével elsősorban számításba vehető szakok: társadalomtudomány képzési területen a szociológia, a társadalmi tanulmányok, a politológia, a politikatudományok alapképzési szakok, a pszichológia alapképzési szak, valamint a gazdaságtudományok képzési terület alkalmazott közgazdaságtan, közszolgálati, gazdaság és pénzügymataematikai elemzés, a jogi képzési terület, az államtudományi képzési terület államtudományi és közigazgatási felsőoktatási területének, a pedagógusképzés és az orvos- és egészségtudomány képzési terület alapképzési szakjai.
- 4.3. A 11. pontban meghatározott kreditek teljesítésével vehetők figyelembe továbbá azok az alapképzési vagy mesterfokozatot adó szakok, illetve a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény kreditátviteli bizottsága elfogad.
- A mesterképzésbe való felvétel feltételei:
- 11. A mesterképzésbe való felvétel feltételei
- 11.1. A 4.2. pontban felsorolt politológia, politikatudományok, szociológia, társadalmi tanulmányok, pedagógia és pszichológia alapképzési szakokon szerzett szakképzettség esetén a hallgatónak a kredit megállapítása alapjául szolgáló ismeretek - felsőoktatási törvényben meghatározott - összevetése alapján elismerhető legyen legalább 40 kredit a szociális munka és a szociálpolitika alapismereteiből, amelyből legalább 25 kredit a szociálpolitika, legalább 15 kredit a szociális munka témaköréből legyen.
- A mesterképzésbe való felvétel feltétele, hogy a felsorolt ismeretkörökben legalább 20 kredittel rendelkezzen a hallgató. A hiányzó 20 kredit a mesterfokozat megszerzésére irányuló képzéssel párhuzamosan, a felsőoktatási intézmény tanulmányi és vizsgaszabályzatában meghatározottak szerint kell megszerezni.
- A 4.2. pontban felsorolt, gazdaságtudományok képzési terület alkalmazott közgazdaságtan, közszolgálati, gazdaság és pénzügymatematikai elemzés, a jogi képzési terület, az államtudományi képzési terület államtudományi és közigazgatási felsőoktatási területének, a pedagógusképzés és az orvos- és egészségtudomány képzési terület alapképzési szakjain szerzett szakképzettség alapján a hallgatónak a kredit megállapítása alapjául szolgáló ismeretek - felsőoktatási törvényben meghatározott - összevetése alapján elismerhető legyen 45 kredit a szociális munka és a szociálpolitika alapismereteiből, amelyből legalább 30 kredit a szociálpolitika, legalább 15 kredit a szociális munka témaköréből legyen elismerhető.
- A mesterképzésbe való felvétel feltétele, hogy a felsorolt ismeretkörökben legalább 25 kredittel rendelkezzen a hallgató. A hiányzó 20 kredit a mesterfokozat megszerzésére irányuló képzéssel párhuzamosan, a felvételtől számított két féléven belül is teljesíthető a felsőoktatási intézmény tanulmányi és vizsgaszabályzatában meghatározottak szerint.
- 11.2. A 4.3 pont szerinti szakról érkező hallgató számára a mesterképzésbe való felvétel feltétele, hogy a hallgatónak a kredit megállapítása alapjául szolgáló ismeretek - felsőoktatási törvényben meghatározott - összevetése alapján elismerhető legyen 60 kredit a szociális munka és a szociálpolitika alapismereteiből, amelyből legalább 30 kredit a szociális munka témaköreiből, és legalább 15 kredit a szociálpolitika témaköréből legyen elismerhető.
- A mesterképzésbe való felvétel feltétele, hogy a felsorolt ismeretkörökben legalább 30 kredittel rendelkezzen a hallgató. A hiányzó, legfeljebb 30 kredit a mesterfokozat megszerzésére irányuló képzéssel párhuzamosan, a felvételtől számított két féléven belül teljesíthető a felsőoktatási intézmény tanulmányi és vizsgaszabályzatában meghatározottak szerint.
Táplálkozástudományi
- A mesterképzésbe történő belépésnél előzményként elfogadott szakok:
- 4.1. Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: az orvos- és egészségtudomány képzési területről az ápolás és betegellátás alapképzési szak ápoló, dietetikus szakirányai, az egészségügyi gondozás és prevenció alapképzési szak védőnő, népegészségügyi ellenőr/szakember, valamint a dentálhigiénikus szakirányai, az agrár képzési területről az élelmiszermérnöki alapképzési szak, a természettudomány képzési területről a biológia alapképzési szak, továbbá a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti főiskolai szintű ápoló, dietetikus, közegészségügyi- járványügyi felügyelő, védőnő, élelmiszer technológus mérnöki, biológiatanári, biológus laboratóriumi operátor alapképzési szakok.
- 4.2. A 9.4. pontban meghatározott kreditek teljesítésével elsősorban számításba vehető: a sporttudomány képzési területről a humánkineziológia, a rekreációszervezés és egészségfejlesztés alapképzési szak egészségfejlesztés specializációja, az agrár képzési területről a növénytermesztő mérnöki, az állattenyésztő mérnöki, a kertészmérnöki, a mezőgazdasági mérnöki, a természettudomány képzési területről a kémia, a műszaki képzési területről a biomérnöki, a környezetmérnöki alapképzési szak.
- 4.3. A 9.4. pontban meghatározott kreditek teljesítésével vehetők figyelembe továbbá: azok az alapképzési és mesterképzési szakok, illetve a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény kreditátviteli bizottsága elfogad.
- A mesterképzésbe való felvétel feltételei:
- 9.4. A 4.2. és 4.3. pontban megadott oklevéllel rendelkezők esetén a mesterképzési képzési ciklusba való belépés minimális feltételei
A mesterképzésbe való belépéshez szükséges minimális kreditek száma 50 kredit az alábbi területekről:
- természet- és egészségtudományi ismeretek (biológia, sejtbiológia, mikrobiológia, genetika, kémia, biokémia, anatómia) területéről 40 kredit;
- agrártudományi és gazdasági ismeretek (élelmiszerkémia, élelmiszeripari alapműveletek, gazdasági-gazdálkodási ismeretek) területéről 10 kredit.
A mesterképzésbe való felvétel feltétele, hogy a hallgató legalább 40 kredittel rendelkezzen. A hiányzó krediteket a felsőoktatási intézmény tanulmányi és vizsgaszabályzatában meghatározottak szerint meg kell szerezni.
- 9.4. A 4.2. és 4.3. pontban megadott oklevéllel rendelkezők esetén a mesterképzési képzési ciklusba való belépés minimális feltételei
Legutóbb frissítve:
2026. 02. 02. 13:41