Lakhatás

Kollégium


A Debreceni Egyetem különböző szolgáltatási színvonalat nyújtó kollégiumokkal áll a hallgatók rendelkezésére. A kollégiumi térítési díjak teljes mértékben tükrözik az egyes kollégiumok komfortfokozatát: legolcsóbb kollégiumaink segítségével a felsőfokú tanulmányok minden hallgató számára elérhetővé válnak, míg a legmagasabb komfortfokozatú, egyágyas, légkondicionált kollégiumi szobáink az önálló lakások kényelmi szintjét is elérhetővé teszik megfizethető áron. Közös azonban minden kollégiumunkban, hogy tiszta, rendezett és felújított környezetben várják a hallgatókat.

Minden kollégiumban minden férőhelyhez tartozik internetelérés, szobánként vagy kisebb közösségenként pedig saját fürdőszoba, főzési, hűtési és mosási lehetőség áll a lakók rendelkezésére. A kollégiumi szobáink egy része légkondicionált, akadálymentesített. A kollégiumok jelentős hányada campuson lévő kollégium, vagyis az oktatási épületek közvetlen szomszédságában biztosít lakóhelyet a hallgatók számára. A kollégiumaink kiegészítő szolgáltatásai is igen változatosak: egy részükben bolt, edzőterem, büfé vagy étterem is kialakításra került, emellett pezsgő kulturális és közösségi élettel várjuk a Debreceni Egyetem valamennyi hallgatóját. Reméljük, hogy a Debreceni Egyetem kollégiumai elnyerik a tetszésedet és emlékezetes, szép időt tölthetsz majd valamelyik kollégiumunkban! Ennek érdekében a Kollégiumi Igazgatóság minden munkatársa örömmel áll rendelkezésedre!


Albérlet

A debreceni albérletek árai nagymértékben függnek a lakás elhelyezkedésétől, bútorozottságától, szerkezeti felépítésétől (miből épült: panel, tégla), fűtési módjától (távfűtés, vagy egyéni gáz). A bérleti díj mellé általában 1–2 havi kauciót kérnek előre.

Főbérlő nélkül (egyetem közelében)

  • Garzon (20–30 m2) 100–140.000 Ft + rezsi
  • Egyetem közeli 2 szobás (50–55 m2) panelban 130–200.000 Ft/hó + rezsi
  • Egyetem közeli 3 szobás (68–70 m2) téglaépület 180.000–300.000 Ft/hó + rezsi
Legutóbb frissítve: 2022. 11. 14. 09:24