Címlap

Proof of Concept Program

Az egyetemen folyó innovációs tevékenység támogatása céljából a Debreceni Egyetem létrehozta az Innovációs Alapot, melynek felhasználásával 2018. februárjában elindította a „Proof of Concept” programot (PoC program) az egyetemen keletkezett technológiák piaci hasznosításának elősegítése érdekében. A PoC program elsődleges célja, hogy támogatást nyújtson a találmányokból adódó lehetőségek értékelésére, kijelölje az utat a hasznosításra és olyan fázisba juttassa a technológiákat, amely alkalmas a licenciára vagy spin-off cégalapítás útján történő tőkebevonásra.
A PoC program célja továbbá felgyorsítani a Debreceni Egyetemen keletkező kutatási eredmények hasznosítási lehetőségeinek feltérképezését, a hasznosítási útvonalterv előkészítését és a hasznosítási folyamatot, hogy azok újabb mérföldköveket érjenek el a termék- vagy szolgáltatásfejlesztés és tesztelés területén. A támogatás további célja a fejlesztésben rejlő kockázat csökkentése, ezáltal az egyetemi technológiák vonzóvá tétele piaci szereplők számára.
A PoC program keretében a Debreceni Egyetemen létrehozott és megfelelő hasznosítási potenciállal rendelkező kutatási eredményekre épülő projektek támogathatók, melyek összhangban állnak a program céljaival, hátterével és megfelelnek a pályázati útmutatóban foglalt feltételeknek. A PoC Programra a Debreceni Egyetem kutatói pályázhatnak.
Az első felhívásra 2018. február 1. - 2018. április 30. között lehet benyújtani projektjavaslatokat.  Támogatás 1 - 10 millió Ft között igényelhető, legfeljebb 9 hónapos megvalósítási időtartamra.
A PoC program megvalósításának részletes szabályai a Proof of Concept Program pályázati útmutatóban találhatóak.

 

Letölthető dokumentumok:

Frissítés dátuma: 2018.02.06.


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napján hatályba lépett Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ