Dolgozói DErbi – „Értünk, Nekünk, Velünk!”

Több ezer ember tölti munkával hétköznapjait a Debreceni Egyetem Campusain, ahol a gördülékeny munka, az intézmény jó hírnevének kialakítása és megőrzése nem valósulna meg dolgozóink szakértelme, elhivatottsága nélkül. Szeretnénk, ha munkatársaink az Egyetemet nem csak munkahelyüknek tekintenék, hanem egy olyan közösségnek, amelynek tagjaival jó együtt lenni, egész életre szóló élményeket szerezhetnek, hosszú barátságokat köthetnek. A családbarát szellemiség jegyében arra törekszünk, hogy munkavállalóinknak a munkaidőn túl olyan alkalmakat is teremtsünk, ahol a kikapcsolódásé, a feltöltődésé, a közvetlenebb kapcsolatépítésé a főszerep.

Ennek szellemiségében szervezzük meg évről évre a Dolgozói DErbit - a Debreceni Egyetem Dolgozói Napját. Ezen a napon a munka helyett színes programkavalkád garantálja az elfoglaltságot a legkisebbeknek és a felnőtteknek egyaránt: főzőverseny, sportprogramok, kézműves kuckó, ugrálóvár, mászófal, koncertek szórakoztatják a közönséget és sok-sok egyéb közösségi élmény, amit a DErbi nyújt polgárainknak. 2017-ben második alkalommal rendezte meg az intézmény a dolgozói napot.

Ebben az évben a DErbin 5500-nál is több egyetemi polgár vett részt a rendezvényen, melynek a szórakoztatás mellett az integrált intézményben dolgozók közötti kapcsolatépítésen keresztül az egyetemi öntudat életre hívása volt a célja.

 

 

Frissítés dátuma: 2017.08.31.