Címlap

Vállalati kapcsolatok

Egyetemünk célja az innováció területén, hogy központi szerepet töltsön be a régió gazdasági és társadalmi fejlődésében, ami szoros együttműködést igényel az egyetem, a vállalkozások és Debrecen Város Önkormányzata között. Az elmúlt évtizedben számos jelentős, ipari partnerrel együttműködésben végzett kutatási program valósult meg az egyetemen, melyek nyomán az alapkutatáson túlmutató, gazdasági potenciállal rendelkező eredmények születtek. Az egyetemi tudásbázisra támaszkodva hazai és nemzetközi cégek hoztak létre újabb központokat Debrecenben, részben az egyetemi infrastruktúrára, részben a város ipari parkjára alapozva.

A Debreceni Egyetem külső partnerekkel való kapcsolattartásának kiterjedtsége rendkívül széles és több szinten valósul meg: egyetemi, kari és a központok (klinikai és agrártudományi) szinten egyaránt. A hallgatók gyakorlati képzésének biztosítására a karok számtalan a kutatásban, innovációban, termelésben, értékesítésben részt vevő céggel, gazdasági társasággal kötnek együttműködéseket.

A Debreceni Egyetem küldetésének tekinti, hogy a birtokában lévő tudásbázist szolgáltatásként a külső partnerek rendelkezésére bocsássa a korszerű ismereteken alapuló kutatásorientált gazdaságfejlesztés érdekében.

Frissítés dátuma: 2017.07.25.


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napján hatályba lépett Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ