Címlap

A BTK mesterszakjainak felvételi bemeneti követelményei

AMERIKANISZTIKA

  • A mesterképzésbe történő belépésnél előzményként elfogadott szakok:

    • 4.1. Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: az anglisztika alapképzési szak.
    • 4.2. A 9.4. pontban meghatározott kreditek teljesítésével elsősorban számításba vehető: a magyar, a germanisztika, a romanisztika, a történelem, a szabad bölcsészet alapképzési szak.
    • 4.3. A 9.4. pontban meghatározott kreditek teljesítésével vehetők figyelembe továbbá: azok az alapképzési és mesterképzési szakok, illetve a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény kreditátviteli bizottsága elfogad.
  • A mesterképzésbe való felvétel feltételei:
    • 9.4. A 4.2. és 4.3. pontban megadott oklevéllel rendelkezők esetén a mesterképzési képzési ciklusba való belépés minimális feltételei:
    • A mesterképzésbe való belépéshez szükséges minimális kreditek száma 50 kredit az anglisztika és az amerikanisztika ismeretköreiből, amelyekből az amerikai angol nyelv, valamint az amerikai irodalom és kultúra ismerete együttesen legalább 30 kredit értékű.
    • A mesterképzésbe való felvétel feltétele, hogy a hallgató az 50 kreditből legalább 38 kredittel rendelkezzen. A hiányzó krediteket a felsőoktatási intézmény tanulmányi és vizsgaszabályzatában meghatározottak szerint meg kell szerezni.

ANDRAGÓGIA

  • A mesterképzésbe történő belépésnél előzményként elfogadott szakok:

    • 4.1. Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: az andragógia és a közösségszervező alapképzési szak, továbbá a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti főiskolai szintű művelődésszervező, személyügyi szervező, munkavállalási tanácsadó szak, illetve ezekkel megfeleltethető korábbi főiskolai szintű szakok (népművelés, közművelődési szakember), a bölcsészettudomány képzési területről a pedagógia, a pszichológia; a gazdaságtudományok képzési területről az emberi erőforrások; a társadalomtudomány képzési területről a szociológia, a politológia, az informatikus könyvtáros és a kulturális antropológia alapképzési szak, a pedagógusképzés képzési terület alapképzési szakjai.
    • 4.2. A 9.4. pontban meghatározott kreditek teljesítésével elsősorban számításba vehető: a bölcsészettudomány és társadalomtudomány képzési területről bármely alapképzési szak.
    • 4.3. A 9.4. pontban meghatározott kreditek teljesítésével vehetők figyelembe továbbá: azok az alapképzési és mesterképzési szakok, illetve a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény kreditátviteli bizottsága elfogad.
  • A mesterképzésbe való felvétel feltételei:
    • 9.4. A 4.2. és 4.3. pontban megadott oklevéllel rendelkezők esetén a mesterképzési képzési ciklusba való belépés minimális feltételei
    • A mesterképzésbe való belépéshez szükséges minimális kreditek száma 30 kredit az alábbi területekről
    • bölcsészettudományi diszciplínákhoz tartozó alapismeretek: pedagógiai, pszichológiai, filozófiai, etikai ismeretek;
    • felnőttképzési ismeretek;
    • kommunikációtudományi ismeretkör, kommunikációfejlesztés;
    • informatika, könyvtárismeret;
    • társadalomtudományi alapismeretek: társadalomismeret, szociológia, antropológia, politológia;
    • gazdasági és jogi ismeretek.
    • A mesterképzésbe való felvétel feltétele, hogy a hallgató az alapképzési tanulmányai alapján ezekből legalább 15 kredittel rendelkezzen. A hiányzó krediteket a felsőoktatási intézmény tanulmányi és vizsgaszabályzatában meghatározottak szerint meg kell szerezni.

ANGLISZTIKA

  • A mesterképzésbe történő belépésnél előzményként elfogadott szakok:

    • 4.1. Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: az anglisztika alapképzési szak.
    • 4.2. A 9.4. pontban meghatározott kreditek teljesítésével vehetők figyelembe továbbá: azok az alapképzési és mesterképzési szakok, illetve a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény kreditátviteli bizottsága elfogad.
  • A mesterképzésbe való felvétel feltételei:
    • 9.4. A 4.2. pontban megadott oklevéllel rendelkezők esetén a mesterképzési képzési ciklusba való belépés minimális feltételei
    • A mesterképzésbe való belépéshez szükséges minimális kreditek száma 50 kredit a korábbi tanulmányok alapján anglisztikai ismeretkörökből.
    • A mesterképzésbe való felvétel feltétele, hogy a hallgató ezekből legalább 38 kredittel rendelkezzen. A hiányzó krediteket a felsőoktatási intézmény tanulmányi és vizsgaszabályzatában meghatározottak szerint meg kell szerezni.

ESZTÉTIKA

  • A mesterképzésbe történő belépésnél előzményként elfogadott szakok:

    • 4.1. Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: a szabad bölcsészet alapképzési szak.
    • 4.2. A 9.3. pontban meghatározott kreditek teljesítésével elsősorban számításba vehető: a bölcsészettudomány képzési terület alapképzési szakjai.
    • 4.3. A 9.3. pontban meghatározott kreditek teljesítésével vehetők figyelembe továbbá: azok az alapképzési és mesterképzési szakok, illetve a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény kreditátviteli bizottsága elfogad.
  • A mesterképzésbe való felvétel feltételei:
    • 9.3. A 4.2. és 4.3. pontban megadott oklevéllel rendelkezők esetén a mesterképzési képzési ciklusba való belépés minimális feltételei
    • A mesterképzésbe való belépéshez a korábbi tanulmányok alapján szükséges minimális kreditek száma 20 kredit a bölcsészettudományi alapképzési szakok ismeretköreiből, továbbá középfokú (B2), komplex típusú vagy azzal egyenértékű nyelvvizsga valamely élő nyelvből.

FILOZÓFIA

  • A mesterképzésbe történő belépésnél előzményként elfogadott szakok:

    • 4.1. Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: a szabad bölcsészet alapképzési szak.
    • 4.2. A 9.3. pontban meghatározott kreditek teljesítésével vehetők figyelembe továbbá: azok az alapképzési és mesterképzési szakok, illetve a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény kreditátviteli bizottsága elfogad.
  • A mesterképzésbe való felvétel feltételei:
    • 9.3. A 4.2. pontban megadott oklevéllel rendelkezők esetén a mesterképzési képzési ciklusba való belépés minimális feltételei
    • A mesterképzésbe való belépéshez, a korábbi tanulmányok alapján szükséges minimális kreditek száma 30 kredit a filozófia, az esztétika vagy az etika területekről, továbbá a filozófiai álláspontok szabatos megfogalmazásának és továbbgondolásának képessége.

FINNUGRISZTIKA

  • A mesterképzésbe történő belépésnél előzményként elfogadott szakok:

    • 4.1. A 9.3. pontban meghatározott kreditek teljesítésével elsősorban számításba vehető:
    • bármely bölcsész alapképzési szak finnugor, finn vagy észt specializációja.
    • 4.2. A 9.3. pontban meghatározott kreditek teljesítésével vehetők figyelembe továbbá: azok az alapképzési és mesterképzési szakok, illetve a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény kreditátviteli bizottsága elfogad.
  • A mesterképzésbe való felvétel feltételei:
    • 9.3. A 4.1. és 4.2. pontban megadott oklevéllel rendelkezők esetén a mesterképzési képzési ciklusba való belépés minimális feltételei
    • A mesterképzésbe való belépéshez a korábbi tanulmányok alapján 50 kredit szükséges finnugor nyelvészet, uralisztika, uráli népek kultúrája, fennisztika, esztológia ismeretkörökből. A mesterképzésbe való felvétel feltétele, hogy a hallgató az alapképzési tanulmányaiból, ebből legalább 30 kredittel rendelkezzen. A hiányzó krediteket a felsőoktatási intézmény tanulmányi és vizsgaszabályzatában meghatározottak szerint meg kell szerezni.

FORDÍTÓ ÉS TOLMÁCS

  • A mesterképzésbe történő belépésnél előzményként elfogadott szakok:

    • Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe bármely képzési területhez tartozó alapképzési szak, valamint a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti bármely főiskolai vagy egyetemi szintű szak.
    • A jelentkezők esetében feltétel az első idegen nyelvből államilag elismert felsőfokú C típusú nyelvvizsga, a második idegen nyelvből államilag elismert középfokú C típusú nyelvvizsga megléte.

HUNGAROLÓGIA

  • A mesterképzésbe történő belépésnél előzményként elfogadott szakok:

    • 4.1. Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: a történelem, a magyar alapképzési szak.
    • 4.2. A 9.3. pontban meghatározott kreditek teljesítésével vehetők figyelembe továbbá: a néprajz, az anglisztika, a germanisztika, a romanisztika, a szlavisztika, a keleti nyelvek és kultúrák alapképzési szak, a szabad bölcsészet alapképzési szak esztétika, művészettörténet, kommunikáció és médiatudomány, filmelmélet, filmtörténet specializációi, a társadalom tudomány képzési területről a nemzetközi tanulmányok, a politológia, kommunikáció és médiatudomány, a kulturális antropológia alapképzési szak.
  • A mesterképzésbe való felvétel feltételei:
    • 9.3. A 4.2. pontban megadott oklevéllel rendelkezők esetén a mesterképzési képzési ciklusba való belépés minimális feltételei
    • A mesterképzésbe való belépéshez szükséges minimális kreditek száma 12 kredit magyar történelmi, illetve magyar nyelvészeti és magyar irodalmi ismeretkörökből.

KLASSZIKA-FILOLÓGIA

  • A mesterképzésbe történő belépésnél előzményként elfogadott szakok:

    • 4.1. Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: az ókori nyelvek és kultúrák alapképzési szak klasszika-filológiai szakiránya.
    • 4.2. A 9.3. pontban meghatározott kreditek teljesítésével vehetők figyelembe továbbá: azok az alapképzési és mesterképzési szakok, illetve a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény kreditátviteli bizottsága elfogad.
  • A mesterképzésbe való felvétel feltételei:
    • 9.3. A 4.2. pontban megadott oklevéllel rendelkezők esetén a mesterképzési képzési ciklusba való belépés minimális feltételei:
    • A mesterképzésbe való belépéshez szükséges minimális kreditek száma 50 kredit a korábbi tanulmányok alapján az ókori nyelvek és kultúrák alapképzési szak klasszika-filológia szakirányának latin és/vagy (ó)görög nyelvi, nyelvtudományi, irodalomtudományi és kultúratudományi ismeretköreiből.

KOMMUNIKÁCIÓ ÉS MÉDIATUDOMÁNY

  • A mesterképzésbe történő belépésnél előzményként elfogadott szakok:

    • 4.1. Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: kommunikáció- és médiatudomány alapképzési szak, valamint a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti főiskolai szintű kommunikáció alapképzési szak.
    • 4.2. A 9.4. pontban meghatározott kreditek teljesítésével elsősorban számításba vehető: a bölcsészettudomány, a gazdaságtudományok, a jogi, az informatika, a művészet, a művészetközvetítés és a társadalomtudomány képzési területek alapképzési szakjai.
    • 4.3. A 9.4. pontban meghatározott kreditek teljesítésével vehetők figyelembe továbbá azok az alapképzési és mesterképzési szakok, illetve a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény kreditátviteli bizottsága elfogad.
  • A mesterképzésbe való felvétel feltételei:
    • 9.4. A 4.2. és 4.3. pontban megadott oklevéllel rendelkezők esetén a mesterképzési képzési ciklusba való belépés minimális feltételei
    • A mesterképzésbe való belépéshez a korábbi tanulmányok szerint szükséges minimális kreditek száma legalább 30 kredit: a hálózati kommunikáció, a gazdálkodás és menedzsment, a HR, a kulturális antropológia, a kultúratudomány, a kommunikáció, a marketing, a médiaelmélet, a médiakultúra, a médiaműveltség, a munkapszichológia, az interkulturális alapismeretek, a művészet és művészetközvetítés, a nyelvtudomány, a nemzetközi kommunikáció, a speciális médiaismeretek, a szociológia, a szociálpszichológia és a PR területeiről.

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM

  • A mesterképzésbe történő belépésnél előzményként elfogadott szakok:

    • 4.1. Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: a magyar alapképzési szak.
    • 4.2. A 9.3. pontban meghatározott kreditek teljesítésével elsősorban számításba vehető: a bölcsészettudomány és a társadalomtudomány képzési területek alapképzési szakjai.
    • 4.3. A 9.3. pontban meghatározott kreditek teljesítésével vehetők figyelembe továbbá: azok az alapképzési és mesterképzési szakok, illetve a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény kreditátviteli bizottsága elfogad.
  • A mesterképzésbe való felvétel feltételei:
    • 9.3. A 4.2. és 4.3. pontban megadott oklevéllel rendelkezők esetén a mesterképzési képzési ciklusba való belépés minimális feltételei
    • A mesterképzésbe való belépéshez a korábbi tanulmányok szerint szükséges minimális kreditek száma 30 kredit amelyből nyelvtudomány legalább 10 kredit, irodalomtudomány legalább 10 kredit.

NÉMET NYELV, IRODALOM ÉS KULTÚRA

  • A mesterképzésbe történő belépésnél előzményként elfogadott szakok:

    • 4.1. Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: a germanisztika alapképzési szak német szakiránya, germanisztika alapképzési szak német nemzetiségi szakiránya és a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti főiskolai szintű német nyelv és irodalom szak, főiskolai szintű német nemzetiségi nyelv és irodalom szak, német nyelvtanár (nemzetiségi) szak.
    • 4.2. A 9.4. pontban meghatározott kreditek teljesítésével vehetők figyelembe továbbá: azok az alapképzési és mesterképzési szakok, illetve a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény kreditátviteli bizottsága elfogad.
  • A mesterképzésbe való felvétel feltételei:
    • 9.4. A 4.2. pontban megadott oklevéllel rendelkezők esetén a mesterképzési képzési ciklusba való belépés minimális feltételei
    • A német vagy német nemzetiségi szakirányától eltérő korábbi germanisztika alapképzési tanulmányok esetén és más alapképzési oklevél birtokában a mesterképzésbe való belépéshez 50 kredit szükséges a korábbi tanulmányok alapján a germanisztika alapképzési szak német vagy nemzetiségi német szakirányának nyelvtudományi, irodalomtudományi és kultúratudományi ismeretköreiből.

NÉPRAJZ

  • A mesterképzésbe történő belépésnél előzményként elfogadott szakok:

    • 4.1. Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe a néprajz alapképzési szak.
    • 4.2. A 9.4. pontban meghatározott kreditek teljesítésével vehetők figyelembe továbbá: azok az alapképzési és mesterképzési szakok, illetve a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény kreditátviteli bizottsága elfogad.
  • A mesterképzésbe való felvétel feltételei:
    • 9.4. A 4.2. pontban megadott oklevéllel rendelkezők esetén a mesterképzési képzési ciklusba való belépés minimális feltételei
    • A mesterképzésbe való belépéshez a korábbi tanulmányok alapján szükséges minimális kreditek száma legalább 50 kredit a folklorisztika, anyagi kultúra, társadalomnéprajz, kulturális antropológia, vallástudomány, művelődéstörténet ismeretköreiből.

NEVELÉSTUDOMÁNY

  • A mesterképzésbe történő belépésnél előzményként elfogadott szakok:

    • 4.1. 9.4. A 4.2. pontban megadott oklevéllel rendelkezők esetén a mesterképzési képzési ciklusba való belépés minimális feltételei
    • A mesterképzésbe való belépéshez a korábbi tanulmányok alapján szükséges minimális kreditek száma legalább 50 kredit a folklorisztika, anyagi kultúra, társadalomnéprajz, kulturális antropológia, vallástudomány, művelődéstörténet ismeretköreiből.
    • 4.2. A 9.4. pontban meghatározott kreditek teljesítésével vehetők figyelembe továbbá: azok az alapképzési és mesterképzési szakok, illetve a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény kreditátviteli bizottsága elfogad.
  • A mesterképzésbe való felvétel feltételei:
    • 9.4. A 4.2. pontban megadott oklevéllel rendelkezők esetén a mesterképzési képzési ciklusba való belépés minimális feltételei
    • A mesterképzésbe való belépéshez a korábbi tanulmányok alapján szükséges minimális kreditek száma legalább 50 kredit a pedagógia, pszichológia, andragógia, szociológia, jogi, társadalomtudományok, gazdaságtudományok, egészségtudományok ismeretköreiből.

PSZICHOLÓGIA

  • A mesterképzésbe történő belépésnél előzményként elfogadott szakok:

    • 4. A mesterképzésbe történő belépésnél előzményként elfogadott szakok
    • Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: a pszichológia alapképzési szak.

SZLAVISZTIKA

  • A mesterképzésbe történő belépésnél előzményként elfogadott szakok:

    • 4.1. Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: a szlavisztika alapképzési szak.
    • 4.2. A 9.4. pontban meghatározott kreditek teljesítésével vehetők figyelembe továbbá: azok az alapképzési és mesterképzési szakok, illetve a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény kreditátviteli bizottsága elfogad.
  • A mesterképzésbe való felvétel feltételei:
    • 9.4. A 4.2. pontban megadott oklevéllel rendelkezők esetén a mesterképzési képzési ciklusba való belépés minimális feltételei
    • Szlavisztika alapképzési tanulmányok esetén és más alapképzési oklevél birtokában a mesterképzésbe való belépéshez 30 kredit szükséges szláv nyelvi, nyelvészeti, irodalomtudományi, kultúrtörténeti ismeretekből, amelyeket a hallgató a felsőoktatási intézmény tanulmányi és vizsgaszabályzatában meghatározottak szerint utólag is megszerezhet.

SZOCIÁLPOLITIKA

  • A mesterképzésbe történő belépésnél előzményként elfogadott szakok:

    • 4.1. Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: a szociális munka, a szociálpedagógia alapképzési szak.
    • 4.2. Meghatározott kreditek teljesítésével vehetők figyelembe továbbá: a szociológia, a társadalmi tanulmányok, a politológia, a politikatudományok alapképzési szak.
    • 4.3. A 9.4. pontban meghatározott kreditek teljesítésével vehetők figyelembe továbbá azok az alapképzési és mesterképzési szakok, illetve a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény kreditátviteli bizottsága elfogad.
  • A mesterképzésbe való felvétel feltételei:
    • 9.4. A 4.2. és 4.3. pontban megadott oklevéllel rendelkezők esetén a mesterképzési képzési ciklusba való belépés minimális feltételei
    • A mesterképzésbe való belépéshez szükséges minimális kreditek száma:
    • a 4.2. pont szerinti szakokon szerzett oklevél estében 30 kredit a szociális munka és a szociálpolitika alapismereteiből,
    • a 4.3. pont szerinti szakokon szerzett oklevél estében legalább 60 kredit a szociális munka, a szociálpolitika, a szociológia és a jogtudomány alapismereteiből, amelyből legalább 15 kredit a szociális munka és legalább 15 kredit a szociálpolitika területéről.
    • A mesterképzésbe való felvétel feltétele, hogy a hallgató a korábbi tanulmányai alapján a 4.2. pontban meghatározott oklevéllel rendelkezők estében legalább 15 kredittel,
    • a 4.3. pontban meghatározott oklevéllel rendelkezők estében legalább 30 kredittel rendelkezzen.
    • A hiányzó krediteket a felsőoktatási intézmény tanulmányi és vizsgaszabályzatában meghatározottak szerint meg kell szerezni.

SZOCIOLÓGIA

  • A mesterképzésbe történő belépésnél előzményként elfogadott szakok:

    • 4.1. Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: a szociológia, a társadalmi tanulmányok alapképzési szak.
    • 4.2. A 9.4. pontban meghatározott kreditek teljesítésével vehetők figyelembe továbbá: azok az alapképzési és mesterképzési szakok, illetve a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény kreditátviteli bizottsága elfogad.
  • A mesterképzésbe való felvétel feltételei:
    • 9.4. A 4.2. pontban megadott oklevéllel rendelkezők esetén a mesterképzési képzési ciklusba való belépés minimális feltételei
    • Az alapképzéstől eltérő mesterképzésbe való belépéshez a korábbi tanulmányok alapján szükséges minimális kreditek száma legalább 60 kredit a szociológiai képzés szempontjából releváns társadalomtudományi területről.
    • A mesterképzésbe való felvétel feltétele, hogy a hallgató legalább 20 kredittel rendelkezzen.
    • A hiányzó krediteket a felsőoktatási intézmény tanulmányi és vizsgaszabályzatában meghatározottak szerint meg kell szerezni.

TÖRTÉNELEM

  • A mesterképzésbe történő belépésnél előzményként elfogadott szakok:

    • 4.1. Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: a történelem alapképzési szak
    • 4.2. A 9.4. pontban meghatározott kreditek teljesítésével vehetők figyelembe továbbá: a bölcsészettudomány, a társadalomtudomány, a jogi képzési terület szakjai.
  • A mesterképzésbe való felvétel feltételei:
    • 9.3. A 4.2. pontban megadott oklevéllel rendelkezők esetén a mesterképzési képzési ciklusba való belépés minimális feltételei
    • A mesterképzésbe való belépéshez a korábbi tanulmányok szerint szükséges minimális kreditek száma legalább 50 kredit a történelem alapképzési szak ismeretköreiből.

Frissítés dátuma: 2017.08.22.


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napján hatályba lépett Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ