Címlap

Nyirkos István Sporttudományi Szakkollégium

A 2017 tavaszán létrejött Szakkollégium a Debreceni Egyetem oktatási egységeinek nappali- és levelező tagozatos hallgatóit tömörítő, szellemi, közösségi és tudományos műhelye.
Elsődleges célja, hogy magas színvonalú, interdiszciplináris tudományos és gyakorlati képzéssel, szolgáltatásaival hozzájáruljon a Debreceni Egyetem szakemberképzésének fejlődéséhez.
Kiemelt feladatai a Debreceni Egyetem sporttudományi-, vagy a sporthoz kapcsolódó tudományterületek hallgatói számára a tananyagot meghaladó ismeretek megszerzésének biztosítása; a TDK-n és OTDK-n résztvevő hallgatók számának növelése és a színvonal tovább emelése; a doktori iskolák utánpótlásának biztosítása; a sport- és kapcsolódó tudományterületeken konferenciák, képzések, előadások szervezése; a sport témájú szabadon választható tárgyak színvonalának emelése, illetve közösségépítés.
Tevékenységei között szerepel a kapcsolattartás az egyetem belső - a  Szakkollégium munkájában érintett, vagy ténylegesen résztvevő - szervezeti egységeivel, így kiemelten a Sporttudományi Koordinációs Intézet szakmai munkájának támogatása.
Munkája részét képezi a magas színvonalú egyetemi képzés megvalósítása érdekében a hazai és külföldi munkaerő-piaci szereplőkkel, vállalkozásokkal, társintézményekkel, szervezetekkel való kapcsolatok kiépítése és ápolása, többek közt a debreceni Regionális Sporttudás Központ kialakulásának segítése.
A Szakkollégium küldetése a nemzeti és egyetemes kultúra közvetítésével felkészíteni a szakkollégiumi hallgatókat az értelmiségi létre, a tudományos ismeretek bővítésére és alkalmazására, a tudományok és a kultúra művelésére.

 

Tovább a weboldalra
 

Frissítés dátuma: 2018.08.22.


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napján hatályba lépett Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ