Címlap

A Debreceni Egyetem kollégiumai

A Debreceni Egyetem jelenleg 4.983 kollégiumi férőhellyel rendelkezik, amelyből 922 Magyarország egyik legkorszerűbb diákotthonában, a Campus Hotelban található. További 1.700 férőhelyet az elmúlt öt évben újítottak fel, illetve 600 férőhely tíz éven belül épült, jó állapotban lévő épületekben található. 2018-ban a kollégiumba jelentkező hallgatók 94,25 %-át sikerült elhelyezni, ami országosan is kiváló arány.

Minden kollégium biztosítja a megfelelő alapszolgáltatásokat: szobánként hűtőszekrény, épületenként legalább két-három tanulószoba, emeletenként konyha hagyományos és mikrohullámú sütővel egyaránt felszerelve, mosókonyha automata mosógépekkel, vasalóhelyiség, valamint közösségi helyiségek, klubterem, tévészoba is megtalálható a kollégiumokban. Az elmúlt években megvalósult fejlesztések eredményeként a Debreceni Egyetem minden kollégiumi épületében kiépült az internet-hozzáférés.

A hallgatók által fizetendő kollégiumi térítési díjakat az egyetem Szenátusa állapítja meg egy tanévre vonatkozóan. A térítési díj a kollégiumok felszereltségétől, komfortfokozatától függ (ágyak száma egy szobában, van-e vizesblokk a szobában, hány éven belül volt felújítva az épület), összege épületenként változó. 12.000 - 35.000 Ft/hó

A kollégiumi felvételi eljárásról

Az egyetem minden kollégiumába azonos felvételi rendszer alapján – a HÖK képviselőinek bevonásával – az Egyetemi Kollégiumi Bizottság veszi fel a hallgatókat. A hallgatói térítési és juttatási szabályzat kollégiumonként rendelkezik arról, milyen arányban kell a felsőbb és az elsőévesek, illetve a doktoranduszok között felosztani a férőhelyeket, és arról is, hogy a felsőbb évesek számára rendelkezésre álló összes férőhely hány százalékát kell teljesítmény alapján, illetve szociális rászorultság alapján feltölteni. A kérelmek elbírálása a szabályzatban meghatározott pontrendszer alkalmazásával történik. A kollégiumi felvétel alapja vagy az előző két félév tanulmányi teljesítményének (ösztöndíjindexének) átlaga, amelyhez más kiemelkedő tudományos, szakmai, közéleti, sportteljesítmény esetén pluszpontokat lehet szerezni, vagy a szociális rászorultság, amelynek értékelése és a szükséges igazolások megegyeznek a szociális ösztöndíjra vonatkozó szabályokkal. Az elsőéveseket kizárólag szociális helyzetük alapján veszik fel.

A szociális rászorultság elbírálásának legfontosabb szempontjai:

  • családszerkezet – az egy háztartásban élő eltartók és eltartottak száma, illetve hogy az eltartók teljes vagy csökkentett keresetűek (munkanélküli, nyugdíjas stb.)
  • jövedelem – a családban az egy főre eső éves jövedelem nagysága
  • távolság – az állandó lakóhely távolsága a képzés székhelyétől
  • egészségi állapot – az eltartók, a pályázó vagy a pályázó testvérének súlyos betegsége

A felvételi eljárással kapcsolatos határidőket az Egyetemi Kollégiumi Felvételi és Szociális Bizottság (KFSZB) állapítja meg. Ez a testület hagyja jóvá véglegesen a kollégiumi bizottság felvételi döntéseit. Döntései ellen jogorvoslati vagy méltányossági kérelmet lehet benyújtani, amelyről jogorvoslati kérelem esetén a Hallgatói Ügyek Jogorvoslati Bizottsága, méltányossági kérelem esetén a Hallgatói Kapcsolatok és Szolgáltatások Központja dönt. A kollégiumi felvételi kérelmek beadási határideje a felsőbb éves hallgatók számára június elejére, az egyetemre frissen felvételt nyert hallgatók számára augusztus első felére esik. A kollégiumi és diákotthoni felvételi kérelemmel azonos űrlapon lehet igényelni a rendszeres szociális ösztöndíjat is. Az igénylőlapokat csak az interneten lehet kitölteni.

HKSZK hallgatói szociális és kollégiumi felvételi ügyek irodája

Egyetemi Kollégiumi Igazgatóság

2014-től kezdve minden kollégium működtetését és üzemeltetését a Kancelláriával együttműködve az Egyetemi Kollégiumi Igazgatóság végzi. Az egyes kollégiumi épületekért kollégiumi ügyintézők a felelősek.

  • Cím: 4032 Debrecen, Egyetem tér 1., Kossuth Lajos III. Kollégium fszt.
  • Telefonszám: +36 52 512 900 / 73032, 88424

A Debreceni Egyetem Kollégiumai

Frissítés dátuma: 2019.03.11.


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napján hatályba lépett Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ