Belépés
Bemutató
Közelgő események
Kamarazenei hétvége az egyetemen
Immár 9. alkalommal rendezi meg a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara az Országos Dohnányi Ernő Kamarazene Találkozót és Versenyt.
A Liszt-terem ad otthont március 2-4-e között a 135 éve született Dohnányi Ernő zongoraművész-zeneszerző munkássága és emléke előtt tisztelgő Országos Dohnányi Ernő Kamarazene Találkozó és Verseny programjának, amelyen a fiatal debreceni művészek mellett pécsi, szegedi, győri, miskolci és budapesti hallgatók mutatkoznak be a közönségnek. A rendezvényen a zeneművészeti intézetek vonós, illetve vonós-zongorás kamarazenei csoportjai vesznek részt.
A rendezvény két napján huszonhárom csoport lép színpadra, bemutatva a barokk kortól napjainkig válogatott programjaikat. Az ingyen látogatható koncertprogramban elhangzik Dohnányi Ernő három műve is.
- A rendezvény rangja és funkciója messze túlnyúlik az egyszerű zenei versenyeken, hiszen abban segít, hogy a fiatal muzsikusok tanulhassanak egymástól, és intézményeinket továbbra is szakmai szálak fűzzék össze - fogalmazta meg a rendezvény legfőbb célját Duffek Mihály. A Zeneművészeti Kar dékánja szerint a találkozó és verseny fontos demonstrációja annak, hogy az ügy, amelyet szolgál, valamennyi hazai zenei oktatási intézmény képzésének közös ügye, és fontos képzési célja, de emellett a felnövekvő, tehetséges zenészgenerációk nélkülözhetetlen zenei öröme is egyben.
A legkiemelkedőbb produkciókat nívódíjban illetve pénzjutalomban részesíti a zsűri, és a legjobban fellépnek a találkozó március 4-i gálahangversenyén. A zsűri elnöke a hazai kamarazenei oktatás kiemelkedő személyisége, a Zeneakadémia tanára, Devich Sándor Kossuth-díjas hegedűművész, akinek munkáját Drahos Béla karmester, fuvolaművész és Hargitai Imre zongoraművész segítik.




